Tatai Patara
Az elmúlt esztendőkben Tata 1597. évi nagy ostromának évfordulóján a ZO-FI Rendezvényszervező Iroda és a helytörténet-kedvelőkből alakult Pálffy Kompánia kulturális hagyományőrző közösség szakmai és civil szervezetek támogatásával egy új rendezvényt hozott létre Tatai Patara 1597 címmel.A kezdeményezés célja az volt, hogy Tata város természeti és épített környezetéhez, történelméhez jól illeszkedő, turisztikai és kulturális értelemben is figyelemre méltó eseménnyel idézze fel Tata török kori életét, történelmi eseményeit. A fesztivált Tata Város Képviselőtestülete a város kiemelt rendezvényei sorába emelte.
Tatai Patara 1597 - A fesztivál történelmi háttere
Tata a XVI. század közepére a török hódítás kiterjedése nyomán a magyar végvári rendszer részévé, s mint
Komárom és Győr elővára a török és magyar harcok állandó színterévé vált. Egyik legnevezetesebb ostroma
a tizenöt éves háború során, 1597. május 23-án volt, mikor Gróf Pálffy Miklós komáromi főkapitány
csellel visszafoglalta a tatai várat.A fesztivál elnevezése a várostromkor használt haditechnikai újítás nevéből, a petárdaként is emlegetett patara szóból ered. Ezzel az eszközzel robbantották be ugyanis a várkaput. Egy évvel később, 1598-ban Győr felszabadításánál is a Tatán kipróbált új fegyver indította el a sikeres ostromot.
Az eseményt létrehozó közösség fő feladatának a hagyományos értékek képviseletét, bemutatását és a kulturális értékteremtést tekinti. A rendezvény minden korosztály számára értelmezhető üzeneteket küld a múlt dicsőségéről, értékeiről és vállalja a XXI. században is mértékadó viselkedési normák, közösségi értékek közvetítését: hagyománytisztelet, értékteremtés, minőség, bátorság, dinamizmus, határozottság, összefogás, együttműködés, hűség, céltudatosság.

2010. évi tervek, programok
Változatlan cél, de bővülő tartalom jellemzi a 2010. évi rendezvényt. A programok 2010. május 28-30. között zajlanak.
Montázs a 2008 és 2009. évi Tatai Patara rendezvényről. További képek itt.
Péntek
Az 1597-es események tiszteletére állított emléktábla koszorúzására 17 órakor kerül sor várban. A seregek 20 órától színpompás fáklyás felvonulás keretében vonulnak az Országgyűlés-térre, ahol zenei és tánc produkciókat is láthat a közönség. A rendezvény Tata város polgármestere nyitja meg.Szombat
A rendezvény főnapján 10 órától a hazai török kori katonai hagyományőrzés leglátványosabb vízi és szárazföldi csatajeleneteivel, valamint korabeli vásári-bazári forgataggal várjuk a nézőket. A főkapu elleni patara - támadás 17 órakor indul.20 órától a várban győzelmi mulatságot rendezünk Hazám, hazám címmel. A közönség feledhetetlen estét tölthet a rendezvényen résztvevő katonai hagyományőrző csoportokkal, akik korabeli zenével, tánccal ünneplik meg győzelmüket. Az est során az ünneplőkhöz ismert előadók érkeznek, és részletek hangzanak el népszerű történelmi zenei alkotásainkból. A műsorban országosan is ismert művészek lépnek fel, mint Varga Miklós és a Magyarock Dalszínház, Mészáros Árpád Zsolt, Tippán József. Az est egyik csúcspontjaként az estnek címet adó Erkel áriát Tarján Pál operaénekes adja majd elő és további meglepetés vendégeket is várunk!
Vasárnap
A rendezvény gyermeknapi hangulatú történelmi matinéval zárul, melynek főeseménye a Kivagyi című vitézi próba az Eszterházy téren. Délután hagyományos gyermeknapi programokkal várjuk a családokat a várudvarban.A rendezvény programjának – a történelmi hűséggel bemutatott hadi- és művelődéstörténeti bemutatóknak, népi színműveknek, szakmatörténeti életképeknek, interaktív gyermekjátékoknak, zenei és táncos produkcióknak – szakmai nívóját a múzeumi szakemberek mellett a Bethlen Gábor Hagyományőrség Egyesület kapitánya által koordinált közel 200 korhű viseletbe öltözött, korabeli tűzfegyverekkel is felszerelt magyar, cseh, szlovák, bajor hagyományőr és előadóművész biztosítja. A rendezvény szervezettségéről, a Tatára látogató turisták ellátásáról, kiszolgálásáról a Pálffy Kompánia elhivatott közössége, a népművészetek és hagyományos szakmák mesterei, zenészek, táncosok, országos ismertségű professzionális és kistérségi amatőr művészeti csoportok, s nem utolsó sorban a ZO-FI szervezőcsapata gondoskodik.
Maga a szó, Sjáli jelentése királyi, fenséges. A Sjáli éppen ezt a kényeztetést nyújtja fogyasztóinak. A Sjáli König a világ legjobbnak tartott trópusi ültetvényeiről származó exkluzív kávékülönlegesség. Magas élvezeti értékét és friss zamatát négyféle különleges minőségű kávé keverésével érik el. Arabica és Robusta kávék keveréke, savtartalma alacsony, íze lágyan édes, a szájpadláson kellemes érzést előidéző kávézamattal. Egyedi stílusú pörkölésének köszönhetően minden típusú kávéfőző használatával feledhetetlen élvezetet kínál.
Minden látogatónk pontgyűjtőt kap, az újabb kávéfogyasztásokért igazoló pecsétet adunk. Családok, baráti társaságok közös pontgyűjtőben is igazoltathatják kávéfogyasztásukat. A három napos rendezvényen elfogyasztott újabb és újabb kávékért a pontgyűjtő játék résztvevőit megajándékozzuk!
Jó szórakozást és kellemes kávézást kíván az Izlandi Lovas Kávéfutár Kft.!

